10 teljesen értelmetlen applikáció, melyekkel bődületes pénzeket kerestek

2016. december 16. 07:36 - Phone Fanatics

Mind a Google Play Store-ban, mind pedig az Apple boltjában hemzsegnek a jobbnál jobb applikációk, amelyek megkönnyítik az életünket.  Nem véletlenül virágzik az alkalmazások piaca, valóban a legtöbb problémára már találunk optimális megoldást, ráadásul az esetek nagy részében ingyenesen vehetjük igénybe. Fejlesztők már megszámlálhatatlan összegeket kerestek egy-egy program vagy játék feltalálásával és a legtöbb cég sem fordíthat hátat a piaci elvárásoknak. Nem titok, hogy újabbnál újabb remek programokat ismerhetünk meg.  Jelenlegi cikkünkben azonban nem ezekről fogunk beszámolót tartani. Jó néhány olyan alkalmazás van, amely csak „foglalja a helyet”, mind az Android, mind pedig az Apple Store palettáján.  Amennyiben arra használod az applikációkat, mint a legtöbb ember ( üzenet küldésre, email olvasásra, szörfözésre az interneten vagy játékra ), akkor bizonyára nem hallottál még ezekről a programokról. Miért? Mert tulajdonképpen semmi hasznunk nincs. Cikkünkben összegyűjtöttük a legnevetségesebb és leghasználhatatlanabb programokat. Lássuk a listát:

dancing-android-hd-wallpaper.jpeg1. I Am Rich (iOS, már bannolták)

Az alkalmazás 2008-ban látott napvilágot az Apple store-ban, az akkori 999.99$-os maximálisan áron, amit csak lehetett adni egy applikációnak. Találjátok ki mit csinált ez a program..Semmit az ég világon! Leszámítva azt, hogy megjelenít egy piros ikont, amely téged és mindenkit, akinek megmutatod, emlékeztet rá, hogy te ki tudtál fizetni érte ennyi pénzt. Valószínűleg azoknak a gazdag embereknek készült, akik már nem tudják mire költeni a pénzüket.  Természetesen az Apple bannolta a haszontalan applikációt, körülbelül 24 órával a kiadását követően. Mégis mi a legérdekesebb ebben és miért került fel a listánkra? Nos, a kitiltás előtt 8 ember már meg is vásárolta közel 250 ezer forintért.. Szegény ördögök.

iphone2.png2. iBeer(Android, Ingyenes)

Semmi más, mint egy kitöltött pohár sör szimulációja. Amint bekapcsolod, szép lassan egy jó adag sörrel tölti fel a telefonod képernyőjét. Ha elkezded mozgatni láthatóan jobbra balra mozdul a hab is a tetején. Amint megdöntöd és ivást szimulálsz vele, a képernyőn lévő sör szép lassan kiürül. Hasznos kis alkalmazás nem igaz? A meglepő tény, hogy ha értelme nincs is, de annyira népszerűvé vált, hogy egyéb italok elfogyasztásával is bővítették ( tej, víz, kóla ) a lehetőségek tárházát. Vélhetőnek minél nagyobb célközönséget igyekeznek lefedni ezekkel a változtatásokkal.

post-2315-image-d9effae4b7e6682ab7d26a7e2c323142.jpg
3. Ghost Radar( Android, ingyenes )

Éreztél már valaha paranormális tevékenységet a közvetlen környezetben? Ez az applikáció felfedezi neked! Nem, igazából nem. Mindazonáltal mindent megtesz majd azért, hogy valóságosnak tűnjön. Az alkalmazás fejlesztői csapata szerint még a szellemek által suttogott szavakat is képes felismerni, lényegesen jobban, mint a tradicionális eszközök. Természetesen a leírásban szerepel, hogy nem vállalnak felelősséget semmilyen észlelésért, hiszen tudományosan nem bizonyítható sem a téma, amit megragadott, sem pedig a hatékonysága. Mindazonáltal egy kellemes időtöltés lehet, ha épp nem jut eszünkbe semmilyen produktív tevékenység, de ne hagyjuk becsapni magunkat. Szintén egy igen népszerű programról beszélünk, annak ellenére, hogy az értelme több szempontból is megkérdőjelezhető.

screen-0.jpg4. Anti Mosquito (Android, ingyenes)

Elég nagy a zűrzavar az ötlet körül, hogy androidos applikáció segítségével űzzük el az okvetetlenkedő szúnyogokat. Egyáltalán lehetséges ultrahang sugarak segítségével elijeszteni ezeket a rovarokat? Valójában az ötlet nem új, többen megpróbáltak már hasonló technikával lenyűgözni a célzott közönséget. Tény, hogy egy kis Google keresés után, hamar ráébredünk az ötlet kétségtelenül abszurd és megvalósíthatatlan jellegére. ( ha ez nem lett volna már egyértelmű az első alkalommal ) Nyilvánvalóan adott esetben inkább vonzza az applikáció őket a telefon kijelzőjének fénye miatt, mintsem, hogy taszítaná. Újabb teljesen értelmetlen applikáció a telefonok sorában.

7189qjsma8l.png5. Kitchen Scale (Android, ingyenes)

Egy újabb zseniális applikáció. Na, nem azért, mert ajánlható és hasznosítható bármire is. Inkább azért, mert ismételten rengeteg letöltést hozott annak ellenére, hogy semmi értelme. A telefonunk segítségével meg tudjuk mérni különböző étel hozzávalók súlyát. ( elsősorban nyilván fűszereket érdemes, már csak a méretből adódó korlátok miatt is ) Tény, ha rászórunk némi sót, az alkalmazás valóban ki fogja írni a méretét, de nem kérdés, hogy nem a legpontosabb mérési tematikáról beszélünk. Minden bizonnyal nem fogjuk lecserélni rá a konyhai mérőeszközöket, de hallhatunk erről a programról is. 

screen-8.jpg6. Hodor Keyboard (Android, $1)

Egy olyan billentyűzetet ismerhetünk meg ebben az alkalmazásban, amely egyetlen szót enged leírni, semmi mást. Ez a szó pedig a „hodor”. Ez még önmagában viccnek sem lenne túl színvonalas, lássuk be. Viszont az a tény, hogy egy kerek dollárt kell fizetnünk érte már jóval nevetségesebbé teszi a koncepciót.  Bár az applikáció leírásában láthatjuk, hogy abban az esetben, ha épp a „hodor” jelszót választjuk, rendkívül jó hasznát vehetjük az adott felületre való bejelentkezéskor. Egyébként az egyik Trónok Harca szereplő ihlette meg az applikáció készítőit, ezért ha nagy rajongója vagy a sorozatnak nem maradhat ki a repertoárból. Amennyiben mégis megtörténik, hát nem veszítesz túl sokat.

hodorkeyboard-1020-1_0.jpg7. Pocket fan ( Anroid, ingyenes )

Következő játékosunk semmi mást nem csinál, mint egy megjelenített ventilátort mozgat érintésre. Ennyiben ki is ürült az egész tevékenységi kör.  Az viszont már inkább szórakoztató, hogy több panasz is érkezett az alkalmazás fejlesztő csapatához, miszerint nem fújt levegőt a készülék, bármennyire lelkesen is pörgették rajta az eszközt. Ennek az lett az eredménye, hogy már jelenleg szerepel a program leírásában, „hogy nem fog hűsítő hatást gyakorolni rád a benne lévő ventilátor, amennyiben mégis légmozgást tapasztalsz, keresd fel a háziorvosodat.”

pocket-fan-android-app.jpg8. Useless ( Android, ingyenes )

Nos, ahogy a neve is árulkodik róla a program az égvilágon semmit sem csinál. A leírásban is az szerepel, hogy az első multi-unfunkcionális applikáció a világon. Listánk élére is kerülhetett volna, hiszen ennél haszontalanabb programmal aligha találkoztatok már. Alább meg tudjátok tekinteni a videót is ( mert van! ), amely bemutatja, mire is tudod használni ezt az applikációt.

9. 9. Yo (Android, iOS, Ingyenes)

Bizonyára már hallottatok a Yo-ról. Akik eddig még nem, ne csüggedjenek, nem maradt ki túl sok az életükből. Semmi mást nem csinál a telepítést követően, mint elküldi azt az egyetlen szót az ismerősödnek, amely az alkalmazás neve. Az értelme nem a haszontalanságában, hanem a tömeges letöltésekben rejlik. Dollár milliókat kerestek a fejlesztők ezzel a programmal, annyira nagy népszerűségnek örvend.

yo_app.jpg10. Pocket Heat (iOS, $0.99)

Ahogyan a nevében is benne van arra a célra készült, hogy felmelegítse az iPhone –t, méghozzá úgy, hogy minden létező programot bekapcsol rajta és maximumon pörgeti a processzort. Nem kell kihangsúlyozni, mennyire veszélyes és beteg ötlet volt.  Szerencsére az Apple ennek kapcsán levédte a telefonokat attól, hogy ilyen módon túl lehessen őket hevíteni. Ezért jelenlegi álláspont szerint semmi mást nem csinál az alkalmazás, mint a képernyőn jeleníti meg a felmelegedést. ( kvázi pont annyira használhatatlanná vált, mint korábban volt )

18mo092mhiexnjpg.jpg

Bizonyára ti is tudjátok, hogy a felsoroltakon kívül még számos használhatatlan és értelmetlen applikáció van a piacon. A dolog érdekessége, hogy ezekkel a programokkal a fejlesztők még pénzt is kerestek a tömeges letöltések eredményeképpen. Ráadásul sok esetben nem is keveset. Mi a tanulság? Nos, ha a mobil alkalmazások világában van egy ötletünk, ami elsőre ( és másodjára is ) talán teljesen eszementnek és abszurdnak is tűnik, egyáltalán nem biztos, hogy nem tudunk pénzt keresni vele.

 Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

1 komment

A 10 legjobb ingyenes email applikáció Androidra

2016. december 12. 17:48 - Phone Fanatics

A következő cikkünkben bemutatjuk a legjobb email küldésre alkalmas applikációkat, ezúttal az Android operációs rendszerrel felszerelt telefonokra. Általában asztali gépen még elboldogulunk azzal a megoldással, ha be kell jelentkeznünk egy adott email szolgáltató webes felületére, hogy elküldjünk egy üzenetet. Telefonon már lényegesen bosszantóbb tud lenni ugyanez a művelet. Természetesen ezzel nem kell bajlódnunk, hiszen számtalan hasznos alkalmazás letölthető a készülékünkre. De melyek a leginkább könnyen kezelhetőek ezek közül? Mik azok a funkciók, amelyek megkönnyíthetik a mindennapjainkat?

20-unique-android-apps-offer-incredible-functionality_1280x600.jpg

1. Gmail - A nyilvánvaló választás

Bizonyára nem lepődtök meg, hogy a Google levelező applikációja került a listánk első helyére. Ahogy korábban az iPhone email küldő alkalmazásoknál, itt is az élen jár ez az alkalmazás. Tény, hogy számos egyéb opció közül tudunk választani, mindazonáltal a Gmail az egyik legpopulárisabb és legközkedveltebb email küldő az egész világon, számos érdekes funkcióval ellátva. Rendkívül gyors és funkcióban gazdag alkalmazásról beszélünk. Maga az applikáció nem marad el a már megszokott asztali gépen is használható rendszertől és egy rendkívül könnyen kezelhető felületet láthatunk. Alkalmas szinte minden email fiók integrálására a rendszerbe. Nagyon jó választás, ha már korábban is használtad a gmail online felületét email küldésre és szeretnéd a jól megszokott, letisztult designt és funkcionalitást köszönteni az okostelefonodon is.

Letöltés itt

image.jpg

2. Microsoft Outlook - A Gmail méltó ellenfele

Az Outlook mobil verziójának a története 2014-re nyúlik vissza, amikor a Microsoft megvásárolta az Accompli nevű alkalmazást.  Ezt követően néhány funkció és design változtatás után, megszületett az egyik legjobb email küldő alkalmazás a piacon. Az Outlook egy rendkívül hasznos és jól kezelhető program lett telefonon is. Nagyon könnyen tudod a segítségével rendszerezni az üzeneteiden túl, a különböző csatolmányokat is. Talán az összes email szolgáltatót nem tudja kezelni, de meglehetősen széles skáláról tudsz válogatni, ha szeretnél egy, már régebben használt fiókot integrálni. Az alábbi szolgáltatók esetében ez biztosan nem lesz probléma: Exchange, Outlook.com, Yahoo Mail, Gmail, iCloud, és Office 365. Ráadásul segít is rendszerezni fontosság szerint a beérkező üzeneteket. Azokat, amelyekre rendszeresen és gyorsan válaszolsz, előrébb fogja sorolni a postaládádban. Az egyetlen negatívuma, hogy talán kicsit lassabb, mint a Gmail.

Letöltés itt

outlook-android.jpg

3. Inbox - Egy újabb levelező alkalmazás a Google-től.

Az Inbox-ot leginkább úgy tudnánk jellemezni, hogy egy kibővített funkciókkal ellátott gmail. Nem minden esetben van rá szükségünk, hogy megannyi lehetőséget kapjunk a személyre szabásra, viszont némely esetben kifejezetten hasznos lehet. Legnagyobb erőssége a rendszerezés. A fejlesztők azoknak készítették ezt az alkalmazást, akik szeretik a lehető legjobban személyre szabni az email küldéssel és fogadással kapcsolatos lehetőségeiket. Folyamatosan ellenőrzi az emailjeidet és adott esetben egy felugró ablak formájában értesít, ha fontos üzeneted érkezik. Tény, hogy eltart egy darabig a beállítása, de megéri a fáradtságot, mert rengeteg idődet meg tudod spórolni vele.

Letöltés itt

inbox-100528277-primary_idge.jpg

4. Newton mail - Villámgyors szinkronizálás

A korábban Cloudmagic néven futó alkalmazás rendkívül sokrétű megoldást kínál nekünk. Szinte minden létező email szolgáltatótól tudunk fiókot integrálni a rendszerbe és közösen, egy helyen kezelni az egész levelezésünket. Amennyiben ez még nem lenne nekünk elég, Evernote és  Dropbox fiókunkat is csatlakoztatni tudjuk, hogy ezzel is egyszerűbben adhassunk hozzá csatolmányt az üzenetünkhöz.  A design modern és letisztult. Annak ellenére, hogy számos funkcióval rendelkezik, könnyedén megtaláljuk benne, amit keresünk. Jó választás lehet, ha szeretnél egy igazán könnyen és gyorsan kezelhető alkalmazást használni az üzleti vagy magán levelezéshez.

Letöltés itt

newton-mail.jpg

5. Blue Mail - Kiváló design és széleskörű funkciók

Az első benyomás a Blue Mail nevű alkalmazással kapcsolatosan kétségtelenül a lenyűgöző grafika. Másodszor azzal fogunk szembesülni, hogy az első pillanattól fogva ösztönösen használjuk is a programot, anélkül, hogy megtanultuk volna kezelni. Lehetőségünk nyílik saját teendő listát készíteni benne, megváltoztatni a színeket, értesítéseket beállítani és számos egyéb remek opciót használni, ami egy igazán sokoldalú applikációvá teszi a Blue Mailt. Az alábbi fiókokat biztosan tudod majd integrálni a rendszerbe : Gmail, Google Apps, Office 365, Hotmail, Mail.ru, AOL, Zoho, GMX és IMAP fiókok is. Az egyetlen hátrány, amit fel tudunk hozni, hogy sajnos a levelek szinkronizálását lassabban végzi társainál.

Letöltés itt

blue-mail-screenshot-2016-840x473.jpg6. Wemail – Az email alkalmazások Messengere

A Wemail az email küldő rendszerek vizuális innovációját mutatja be nekünk. A szokványos ( néhányunk számára unalmas ) megjelenítés helyett egy Messenger stílusú chat funkciót mutat be.  Mindezt egy nagyon letisztult és könnyen kezelhető felületen valósítja meg. Érdekes megoldás lehetnek azoknak, akik szeretnének valami újat kipróbálni a megszokott üzenet elrendezés helyett. Természetesen a legkorszerűbb keresési rendszert használja, ezért könnyen és gyorsan megtalálhatjuk benne az üzenetet, amely érdekel minket. Érdekes funkció, hogy tudtunkra adja, mennyi időt spórolunk meg vele, hogy az éppen aktuális formában rendszerezzük az üzeneteket.

Letöltés itt

rjubldhvxpuk2vfwwd5y.png7. Yahoo Mail – Hír olvasás, email kezelés közben

A Yahoo applikációja lehetőséget nyújt rá, hogy egyszerre tudj értesülni a legújabb hírekről, miközben böngészed az email fiókodat. Sokak számára kissé zavaró lehet, de a kifejezetten Yahoo felhasználók imádták ezt a funkciót már az asztali alkalmazásnál is. Ebből kifolyólag került bele a mobil verzióba is. Nagyon könnyű használni és az összes funkciót tartalmazza, amelyre egy átlagos felhasználónak szüksége lehet. Az egyetlen hátránya, hogy kizárólag Yahoo-s email címeket tudunk felhasználni.

Letöltés itt

imapin.jpg8. Nine – Egy igazán szép applikáció, Exchange felhasználók részére

A Nine elég hasonló alkalmazás, a már korábban említett Outlook-hoz. Talán a lényegi különbség az, hogy funkcionalitását tekintve többrétű a program. Szintén egy nagyon letisztult és könnyen használható felületet biztosít nekünk. Érdekes funkció, hogy a fontos céges levelezés védelmére, össze tudjuk hangolni a telefon ujjlenyomat olvasójával is. Ezzel is ki tudjuk zárni, hogy illetéktelenek tekintsék meg az üzleti levelezésünket. Alapvetően a Microsoft Exchange felhasználóknak készült, de egyéb levelezést is be tudunk rajta állítani.

Letöltés itt

nine-640.jpg

9. K-9 Mail – Az egyik legrégebbi email kezelő

A K-9 mail, egy azoknak az email kezelőknek a sorából, amelyek már régóta a piacon vannak. Nem kifejezetten innovatív kezelői felületet tudhat magáénak, de mentségére szóljon, hogy jól kezelhetőek benne az üzenetek és kíméli az akkumulátorunk teljesítményét is. Alapszintű felhasználói célokra egyébként tökéletes választás.

Letöltés itt

k-9-640x397.png

10. Mymail - Minden üzenet egy helyen!

A Mymail esetében egy kifejezetten mobil és felhasználó barát applikációról beszélünk. Szinte az összes IMAP és POP3 fiókodat tudod benne kezelni, tehát kiváló választás lehet azoknak, akiknek több különböző email szolgáltatónál is van fiókjuk és szeretnék végre rendszerben tartani a levelezést. A jól kezelhető felületnek köszönhetően kiváló választás lehet, hiszen több ezer emailt is könnyedén számon tudsz tartani a segítségével. Az értesítési beállításokban nincs hiány és ezzel is csak jobban kezelhetővé válik az applikáció.

Letöltés itt

unnamed.png

Köszönjük, hogy elolvastad!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

Szólj hozzá!

A 10 legjobb okostelefon karácsonyra!

2016. december 09. 18:45 - Phone Fanatics

Egy okostelefon megvásárlása mára már komolyabb utánajárást igényel. Mivel szinte mindennapjaink állandó részévé váltak, nem kérdés, hogy meg kell gondolnunk, hogy milyen készüléket válasszunk. Az árak is igen változóak, de nem biztos, hogy a legdrágább telefonra van szükségünk. Mindazonáltal, ha szeretnénk nagyobb összeget költeni egy prémium kategóriás telefonra fontos, hogy olyan készüléket válasszunk, amelyet később nem fogunk megbánni. Az esetek nagy részében akár évekre is megtalálhatjuk a megfelelő eszközt,ezért a következő cikkünkben szeretnénk egy kis útmutatást adni nektek. Legyen szó karácsonyi ajándékról, amelyet szeretteiteknek szántok vagy a saját telefonotok cseréjéről, cikkünkből kiderül, milyen telefont érdemes megrendelni.

christmas-smartphone-840x584.jpg

Prémium Kategória

1. iphone 7

Nagy várakozás kísérte az Apple új zászlóhajójának a megjelenését. Talán egy kicsit több innovációt is vártunk a készüléktől, mint, amit maga a cég tervezett a 7-es iPhone formatervébe. Ennek ellenére nem lehet panaszunk a megjelenésre. A design letisztult, a borítás pedig természetesen prémium minőség. ( Ahogy már megszokhattuk ) Végre elérkezett a pillanat, hogy vízálló telefonnal is találkozhatunk az amerikai gyártó palettáján.  Ez az egyik legfontosabb újítás a Apple modelljeinek körében és mi kifejezetten örülünk neki. A telefon sebességére ebben az esetben sem lehet semmi panaszunk. A jól optimalizált software és hardware meghozza a kellő hatást. Fontos megjegyezni, hogy a négy magos A10 Fusion chip, a jelenlegi leggyorsabb teljesítményt éri el a piacon. ( ülj le a kispadra octacore )Körülbelül 30% - al marad le minden versenytársa a 7es iPhone mögött. Az üzemidő tekintetében is fejlődött, két órával többet bír a telefon, mint az elődje. Tárhely tekintetében az Apple végre szakított a 16GB-os konstrukcióval és a 32GB lett az alapértelmezett. A kamera is fejlődött, de pont annyira, hogy utolérje versenytársait. Nem sokkal marad le a Galaxy S7-től. A másik fontos újítás, hogy nincs benne Jack csatlakozó, kvázi vezeték nélküli fülhallgatót használhatunk.Jó hír azonban, hogy a készülék mellé adnak egy lightning adaptert amivel lehet használni bármilyen jack fülhallgatót vagy fejhallgatót, így ha van egy minőségi fejhallgatónk akkor nem kell fájdalmas búcsút vennünk tőle.

the-iphone-7-lets-you-take-full-advantage-of-apples-new-airpods.jpg
2. Samsung Galaxy S7

Látásra nem fedeznénk fel különösebb újítást a korábbi modellel szemben. Mindazonáltal a telefon fogásán túl szinte minden specifikáció és kényelmi funkció fejlődött az S6-hoz képest. Egy igazi modell váltásról beszélhetünk. A kijelző gyönyörű, a Samsung Super AMOLED technológiája még mindig egyedülállónak tekinthető a piacon. A betekintési szögek hibátlanok, szinte minden tűéles a telefonon.  Processzorból az Exynos 8890-es került a készülékbe, amely kimagasló teljesítményt nyújt. Ezekből 4 mag 1.6 Ghz –es , 4 pedig 2,6Ghz –es maximummal pörög. Rendszermemóriából 4GB jutott a készülékbe. Komoly lépéseket tettek a szoftver és hardware optimalizálás terén is, szinte nincs olyan játék vagy alkalmazás, amely ne futna zökkenőmentesen a készüléken. A korábbi 16-ról 12 mexapixel-re csökkent a kamera, de ez ne tévesszen meg minket, hiszen régóta a pixel sűrűségre helyezik a gyártók a hangsúlyt. Összességében elmondható, hogy gyönyörű képeket készít az S7 ( még este, rossz fényviszonyok között is ).  A kamerája az egyik legjobb ( ha nem a legjobb ) a piacon.

androidpit-samsung-galaxy-s7-4.jpg3. Google Pixel

Sokak bánatára a Nexus sorozat lezárásaként érkezett az új, prémium kategóriás Google Pixel.  A készülék borítása is ezt a magas szintet közvetíti, nagyon kellemes fogású és jó minőségű matt és fém burkolat kombinációját tapasztalhatjuk.  A kijelző 5 hüvelykes, amely nem számít kimagaslóan nagynak a piacon, de az AMOLED technológia minősége természetesen hibátlan. A processzor teljesítményére sem lehet panaszunk, hiszen a jelenlegi legjobb és leggyorsabb  Snapdragon 821- es chip-et kapta meg a telefon. Két 1.6GHz-es továbbá két 2,15GHz-es magot rejt magában. A 4GB rendszermemória is bőven elegendő, különösen egy ennyire jól optimalizált eszköznél, mint a pixel. Az egyik talán legújabb és legérdekesebb funkció a Google Assistant, amely leginkább az iPhone Siri-hez hasonlítható.  A kamera software ugyanaz, amit korábban a Nexusnál megszokhattunk, viszont lényegesen jobb minőségű képeket készít. Összességében a Pixel méltó helyet foglal el a Samsung és az Apple között.

google-pixel-daydream-hero-banner.jpg4. Huawei P9

A Kínai gyártó stabil jelenléte, mára már megkérdőjelezhetetlen a piacon és a P9 esetében egy egyértelműen prémium kategóriás telefonról beszélhetünk. A Huawei üzletpolitikája egyszerű: Olcsót és lehetőleg ár alatt. A telefon processzora egy 8 magos Kirin 955-ös, melyből 4 mag 2,5 Ghz-en, 4 pedig 1,8Ghz-en pörög. Rendszermemóriából 3GB-ot kapunk, de hála az EMUI jól optimalizált rendszerének, ez egyáltalán nem kevés. Az alap telefon tárhelye 32GB, a kijelző méret 5.2”. A P9 teljesítményében is és anyaghasználatában is, az élmezőnyben van. Azonban a legfontosabb ismertető jelévé és a legnagyobb büszkeségé is egyben a Leica-val közösen fejlesztette dual kamera vált.  Páratlan képalkotói képességet kölcsönöz a telefonnak. A technológia megvalósulását két, egyenként 12 megapixeles kamerának köszönhetjük, amelyből csak az egyik készít színes képeket. A közös fejlesztés alapja, hogy a két kamera együttesen készített képét kombinálják össze egyetlen részletgazdag és lenyűgöző fényképpé. A telefon autó fókusza is páratlan, nem csak a kontrasztot, a mélységet is figyelembe veszi és lézeres szenzor is besegít a pontos fényképezés érdekében.

huawei-p9-napidroid-04-1.jpg

Középkategória

5. Huawei P9 lite

A zászlóshajó „butított” modelljével a gyártó egyértelműen már a középkategóriát célozta meg. A formaterv itt is remek, de a borítás műanyagra cserélődött, és bizonyos hardware specifikációkban is jelentkezik a P9 lite gyengesége. A dual kamerát természetesen nem örökölte, rendszermemóriából 2Gb- ot kapott és processzorként egy Kirin 650-es dolgozik.4 mag 1,7, négy pedig 2 Ghz-en pörög. A telefon teljesítménye nem kiemelkedő, de méltó helyet foglal el kategóriáján belül. Egyébként a legtöbb játék és alkalmazás remekül fut rajta, viszont, ha szeretnénk egyszerre több alkalmazást is használni érezhetővé válik a memória hiánya. A P9 lite kamerája természetesen nem hasonlítható a felső kategóriás p9 dual technológiához, de szép képeket készít. Este, rosszabb fényviszonyoknál vehető észre leginkább, hogy nem prémium kategóriás készülékkel fényképeztünk. Összességében egy nagyon ajánlott telefon, talán a közép kategória legjobbjaként tartható számon.

huawei-p9-lite-01-1024x576.jpg6. Lg G flex2

A telefon hajlíthatóságát már a gyári doboza is tükrözi. Egy 5,5 hüvelykes P-OLED kijelzőt kapunk, amely kifejezetten szép képet ad a közép kategóriás telefonokon belül. Snapdragon 810 – es processzorral van felszerelve, négy 1,5 GHz-es és négy 2.0GHz –es órajellel.  A teljesítményre nem lehet panasz, adott kategórián belül jól teljesít a Flex második verziója. Alapvetően 16GB- os tárhelyet kapunk a G flex mellé, de van 32Gb- os verziója is a telefonnak. Kamerája egy az egyben át lett emelve a G3-as modellből. A fényképek jók, de mégis valami folytán elmaradnak attól, amit a G3 nyújt.

.lg-g-flex-tesztvilag.png7. Sony Xperia M5

A Sony már jól megszokott egyenes vonalú, a sarkoknál lekerekített design tervétől az M5 sem tér el. Kifejezetten kellemes megjelenésű telefon. Az 5 hüvelykes kijelző már képes a Full HD megjelenítésére is, amellyel nagyot fejlődtek a megjelenítés terén. A középkategóriás elhelyezkedése ellenére az M5 megkapta a MediaTek egyik legerősebb processzorát, a Helio X10-et. 8 mag, amely 2 Ghz-en fut, mellé pedig bőséges, 3GB memória társul. Ahogy már megszokhattuk, a Sony fejlesztői odatették magukat a kamera megalkotásánál. A telefon elején 13, hátul 21,5 megapixeles szenzor fogad minket és mindkettő kiváló fotókat készít. A software beállítások számánál sem fogták vissza magukat, annyi opció van a kamera beállításánál, hogy bele is zavarodunk. A telefon egyébként főleg a felső kategória felé kacsintgatott már a megjelenésekor, ezért az ára is magasabb.

sony_xperia_e5603_f_expert_header.jpg

Alsó kategória

8.Microsoft Lumia 640XL

A Lumia 640XL tökéletes választás lehet, ha nem szeretnénk sokat költeni telefonra, de mégis minőségi eszközt használnánk. Az 5.7 hüvelykes IPS kijelző szép képet ad, a négymagos 1.3Ghz-es processzor is alkalmas az egyszerűbb műveletek elvégzésére. A 8 megapixeles kamera, a már korábban is a Microsofttól megszokott tetszetős képeket készít. Egy igazán szerethető telefont ismerhetünk meg a 640XL képében.

01ac6445-e594-46e5-84cc-85ce9cba5964.jpg9. HTC Desire 626G

A HTC bukását már sokan megjósolták, ennek ellenére mégis jelen van a piacon és remek telefonokat adnak ki. A Desire 626G egy 5 hüvelykes kijelzővel van felszerelve, amelyhez 720p felbontás tartozik.  Az 1.7 Ghz- es nyolcmagos processzor alkalmas akár a több feladat egyszerre történő kivitelezéséhez is, tehát a sebességre kategórián belül tényleg nem lehet panasz. Külsőre is igényes és tetszetős modellre sikerült és a 13 megapixeles kamera is kiváló képeket készít. Rendszermemóriából 1 Gb-ot kapunk, amely szintén teljesen elfogadott az alsó kategóriás telefonok között.

613bipwn1-l_sl1001.jpg10. LG K8 Dual K350N 8GB

Listánk utolsó versenyzője egy olyan okostelefon, amely kifejezetten tetszetős formatervvel érkezett a piacra. A négymagos MediaTek processzor teljesítményben elmarad versenytársaitól, de az 1,5GB rendszermemória ad némi többlet érzést, kategórián belül. A K8 nem egy erőgép, de az általános feladatok elvégzésére tökéletes választás lehet. A telefon gyengesége egyértelműen a kamerája. Az előlapi kamera 5 megapixel, a hátlapi pedig 8. Ár-érték arányban kiváló választás lehet a K8, de egyértelműen érezhető a teljesítményen és a kamera képminőségén is, hogy egy alsó kategóriás készülékről beszélünk.

lg_k8_display.jpg

Köszönjük, hogy elolvastad!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Minden felsorolt telefon megrendelhető itt.

Rólunk

 

Szólj hozzá!

Legjobb email applikációk IOS-re

2016. december 06. 07:29 - Phone Fanatics

Ha van valami, ami közös bennünk, hogy az email kezelés nem tartozik a hétköznapjaink kedvenc teendői közé. Ettől függetlenül lássuk be, egyre inkább nehéz megkerülni mind magán, mind pedig céges szempontból, egyaránt.  Használjuk, de sokszor olyan kaotikus helyzetben van a postaládánk, hogy alig tudjuk kiválasztani az igazán releváns üzeneteket a spamek vagy reklámok végeláthatatlan tengeréből. Nagyon sok múlhat a megfelelő email kliens választásán.  Számtalan kellemetlenséget meg tudunk spórolni magunknak,  ha olyan applikációt választunk, amely segítségével személyre szabottan tudjuk beállítani a levelezést. Egy igazán jó email kezelő programnak kétségtelenül gyorsnak és sokrétűnek kell lennie. Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb levelező programokat IOS operációs rendszerrel felszerelt telefonokra.  Lássuk melyek ezek:

mockup_02.jpgApple email

Listánk utolsó helyezettje az Apple email lett. Alapértelmezett applikációként nem tud túl sokat felajánlani nekünk az email küldés és fogadásán kívül. Nem találunk benne sokrétű beállításokat vagy azokat az opciókat, amelyek nyújtanának bármilyen plusz hozzáadott értéket az adott programhoz. Ebből kifolyólag, ha most vetted meg az új iPhone készülékedet, érdemes azonnal váltani, ha ténylegesen gyakran szeretnéd használni a levelezést.  Gyerünk Apple, tudsz te ennél jobbat is!

applemail.pngCloudmagic Email

A Cloudmagic egy kifejezetten egyszerű applikáció, amely nem tartalmaz különösebb újításokat. A levelesládánk egy kicsit rendezetlen, nem könnyű a több ezer emailt megfelelően rendszerezni benne. Összehasonlítva a többi applikációval nem tűnik túl jó választásnak, különösen, hogy alig vannak benne olyan beállítások vagy funkciók, amelyek többet nyújtanának nekünk.

cloud.jpgTaskbox boxer

Az egyik legkellemesebb meglepetés az alkalmazások sorában, a boxer.  Számos érdekes funkciót ismerhetünk meg a programon belül. Ilyen például az Evernote vagy a napi teendő listád integrációja. Megfelelően gyors és talán az egyik legmutatósabb design elemekkel felszerelt  IOS applikáció a piacon. Akár a gmail kezelő rendszerével is versenyre kelhetne, ha tudnánk több fiókot is kezelni a prémium verzión belül. Sajnos erre azonban jelenleg nincs lehetőségünk, ezért, ha egy fiókot szeretnénk kezelni, válasszuk bátran a Lite verziót. Amennyiben egyszerre több fiókunk van és nem szeretnénk fizetni a szolgáltatásért felejtsük el a Taskboxot.

taskbox.jpg
Google Inbox

Függetlenül attól, hogy sokan úgy gondolják, hogy az inbox lesz a levelezés jövője, jelenlegi álláspont szerint kissé korlátolt a rendszere. A különböző teendő listák szerzése és a Google funkciók bár érdekessé teszik az applikációt, de van még hova fejlődnie.  Természetesen ajánlott a használata, külön jó pont, hogy sokféle kategóriát létre tudunk hozni benne.  A gyorsaságra nem lehet panaszunk és a korábban Google oldalról megszokott jól kezelhető, felhasználó barát felületet biztosít a levelezésünk rendszerezésére.

gooogle_inbox.jpgMymail

A my.com Mymail applikáció érdekes animációkat tartalmaz és talán az egyik legjobb, legszembetűnőbb design-al rendelkezik a piacon.  Amikor leveled érkezik, automatikusan „behúzza” a fotót is a küldő mellé, így nem csak egy unalmas kezdőbetűt látsz, mint sok más applikáció esetében. A beépített oldaldoboz segítségével könnyedén tudsz váltogatni a különböző fiókok között, tényleg csak néhány koppintás szükséges hozzá.  Kifejezetten felhasználó barát kezelési rendszert tudhat magának, számos izgalmas funkcióval. A gyorsaságra ebben az esetben sem lehet panaszunk a holland székhelyű vállalat komoly erőket fordított a megfelelő optimalizálásra. Külön pozitívum mindezek felett, hogy nem szükséges letöltenünk az emailt ( ezzel is terhelve a telefon tárhelyét ), ahhoz, hogy továbbítani tudjuk.

mymail.png

Gmail

Ha már van regisztrált gmail fiókod, biztosan használod is a telefonodon ezt az alkalmazást. Kezeli a több gmail fiókot is, de sajnos IOS operációs rendszeren nem tudod őket egy felületen használni, mint az Android esetében. Nem tudjuk miért hagyták ki belőle ezt a funkciót. A teljesítménnyel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy kissé lomhább az applikáció, mint kellene és néha úgy érezzük mindenre eggyel több koppintást kell pazarolnunk mint más alkalmazások esetében. Egyébként a grafika remek, nem lehet rá panasz, nem is beszélve a számos plusz funkcióról, amit már megszokhattunk a Goolge-től. Drive, dokumentumok, naptár funkció és sok más olyan lehetőség, amelyek megkönnyítik az életünket.

gmail.png

Outlook – Elsöprő győzelem

A legjobban ajánlott IOS applikáció készítője, amely háttérbe szorította többi versenyzőnket, nem más, mint a Microsoft. Az Outlook mobil verziója rendkívül széleskörű támogatást nyújt egyéb alkalmazásokhoz is. Ilyen a Microsoft Exchange, Office 365, Outlook.com, iCloud, Gmail, Yahoo Mail és a szabadon választott  IMAP fiókok. Ezzel elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag az összes email szolgáltatónál lévő fiókunkat tudjuk integrálni a rendszerbe, tehát egy nagyon széleskörű lehetőségekkel kecsegtető alkalmazásról van szó.  Szinte teljesen ugyanaz, mintha a jól megszokott asztali Outlook klienst használnád a telefonodon.  Nem csak a támogatás, a funkciók is nagyon széleskörűek.  Használatával könnyen és gyorsan átláthatóvá tudjuk tenni az email fiókunkat és természetesen itt is létre tudunk hozni különböző kategóriákat is. Ráadásul sokkal rendezettebb formában jeleníti meg az emaileket, mint a Gmail. Használatával az emailek lesznek az utolsók, amelyek miatt aggódnunk kellene. Mindezek mellett pedig a legjobb benne, hogy minden információt integrálni tud akár a Google naptáradból, Onedrive felületedről, a Dropbox-ról és számos más felületekről is. A fájl csatolása is meglepően egyszerűen működik telefonról is.  

what-to-look-for-in-microsofts-outlook-app-for-apple-incs-ios-and-googles-a.jpg

Láthatjátok, hogy számos aspektusból szemlélhetjük az email applikációk hatékonyságát. Érdemes egy kicsit mélyebben elmerülni a kérdésben, mert sok időt és energiát spórolhatunk meg, egy megfelelően választott alkalmazás használatával. Nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük, melyek azok, amelyek a jelenlegiből hiányoznak és lenne igény a használatukra.  Az Outlook esetében egyértelmű, hogy szinte nincs olyan lehetőség, amelyet nem tudna a széles funkció lista lefedni.

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

Szólj hozzá!

Hogyan válasszak okostelefont magamnak?

2016. november 30. 08:20 - Phone Fanatics

Ezt a cikket mindenképpen olvasd el telefon vásárlás előtt!

 

Megtalálni a megfelelő telefont nem mindig egyszerű, hiszen a szolgáltatók folyamatos reklámokkal és akció hullámokkal szórnak minket. Melyek azok a szempontok, amelyek tényleg relevánsak a választásnál? Nos, ez mindenki esetében szubjektív, hiszen mindenki másra használja a készüléket. Valaki megelégszik azzal, ha van miről smst írni és telefonálni, mások applikációk tömkelegével dolgoznának egyszerre. Minden igény más és más, de vannak olyan nézőpontok, amelyeket mindenkinek mérlegelni kell.

new_smartphones_2015.png1.Mit vársz el valójában a telefonodtól?

Nagyon fontos, hogy előre gondolkodj, mire is szeretnéd használni. Ha tudod, hogy a telefonáláson és az email küldésen kívül, nincs semmi amire hasznosítani szeretnéd, akkor bőven elég egy középkategóriás telefon. Ha rendszeresen használod munkára, folyamatosan böngészel az interneten, imádod kipróbálni az új applikációkat már érdemes fontolóra venni a prémium minőséget.

girls-reading-on-smartphone.jpg2. Régi okostelefonok

Nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy egy elsőre jónak tűnő specifikációkkal rendelkező, ám régebbi telefont választanak. Miért lehet ez probléma? Nos, a szolgáltatók célja természetesen az, hogy mindig megvásárold az új kollekciót, ezáltal gyakran „elfelejtik” a régebbi telefonok operációs rendszerét frissíteni.  Az elavult software pedig nem csak a vírusoknak és a különböző hibáknak enged szabad utat, de a hardware teljesítményét sem fogja az okostelefonod kihasználni megfelelően. Ezért történhet meg, hogy bár megkapod olcsón a készüléket, mégis elégedetlen leszel vele.

old.jpg3. Képernyő méret

Egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Amennyiben üzleti levelezésre, szerkesztésre, dokumentumok megosztására szeretnéd használni, érdemes egy nagyobb képernyővel ellátott készüléket választani.  Számodra is egyszerűbb nagyobb képernyőn végezni ezeket a feladatokat. Ez ugyanúgy igaz a játékokra is.  Amennyiben főleg a telefonálás a szempont ( nem túl gyakori ) és a facebookon szeretsz csak böngészni, valószínűleg elegendő lesz egy kisebb méret is.

screensize.jpg4. Processzor

Ez a specifikáció minden esetben releváns a számítógépek és mobiltelefonok esetében, egyaránt. Gyakran hallunk 2,4,8,12 magos processzorral ellátott telefonokról, ennek ellenére nem minden esetben a magok száma lesz a mérvadó. Gondoljunk csak bele mennyire gyors az Apple kétmagos processzora.  Fontos a hardware és a software, vagyis a telefon fizikai és program alapú összhangja, optimalizációja. Mindemellett érdemes figyelni a processzor órajelét is. 1.5 Ghz alatt nem érdemes telefont vásárolni üzleti célra, mindegy hány magos CPU-val felszerelt eszközről beszélünk.

27-1448045357.jpg5. RAM

A RAM (Random Access Memory – Tetszőleges hozzáférésű memória ) azoknak lehet rendkívül fontos, akik rendszeresen használnak több applikációt. A multitasking, vagyis a több feladat egyidejű végzése közben a telefon sokkal több adatot kell eltároljon a memóriájában. Üzleti célokra Android esetében 3GB-ot ajánlunk  az optimális működéshez. Hétköznapi használatra jelenlegi álláspont szerint még a 2GB bőségesen elegendő.

62274349f8fa2931e9e10736048067b9-650-80.png6. Tárhely

Természetesen ezt a szempontot is figyelembe kell venned a választáskor. Mindazonáltal csak úgy, mint a többinél itt is attól függ, milyen funkciókat szeretnél használni. Ha nem akarsz túl sok dokumentumot, képet vagy applikációt tárolni a telefonodon, teljesen felesleges 32GB tárhellyel megvásárolnod. Amennyiben szeretsz minden emléket megőrizni, elmenteni, videókat készíteni,érdemes a lehető legnagyobb tárhelyet megvásárolnod. Itt nagyon fontos kiemelni, hogy a csatlakoztatható micro sd kártyákra, amelyek a tárhely bővítésére szolgálnak csak korlátozott mennyiségben tudsz applikációkat lementeni. Üzleti célokra szintén fokozottan ajánlott a nagyobb tárhely megvásárlása.

storage.jpg7. Kamera

Ha egy igazi hobbi fotós vagy és szereted megörökíteni a pillanatot, nem kérdés, hogy olyan telefont kell választanod, amely jó képeket készít és fejlett kamerával van felszerelve. Nagyon fontos, hogy ne csak azt nézd, hány megapixel egy kamera, fontosak a beállítások és a fókusz is.

500221-huawei-p9-dual-camera-lens.jpg8. Akkumulátor

Ennél a pontnál nincs sok megjegyzés. Minél nagyobb a telefon kijelzőjének a mérete és minél több dologra szeretnéd használni , annál inkább fontos, hogy minél  nagyobb legyen a készenléti ideje.

screenshot-19.jpg

9. Ár és érték arány

Elmondhatjuk, hogy nagy általánosságban a jó termékeket drágábban kapjuk meg mint a rosszat. Ez teljesen logikus. Mindazonáltal a használattól is függ ennél a pontnál is, hogy mire van valójában szükségünk. 

weighing_up_a_general_mba_against_a_masters_in_marketing.jpg

Köszönjük, hogy elolvastad!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

15 komment

A 15 legjobb ingyenes applikáció Androidra

2016. november 29. 10:17 - Phone Fanatics

Talán az Android legnagyobb ereje az applikációs hálózat sokoldalúságában rejlik. Bőven több mint egymillió applikációt tudunk letölteni a Goolge Play áruházból, amelyek már billiószor le lettek töltve több millió ember által a világon. Hasznunkra válhat a produktivitás, szórakozás, információ szerzés és funkcionalitás szempontjából egyaránt. Mindazonáltal számos olyan program van, amelyre semmi szükségünk. Hogyan válasszuk ki a leghasznosabbakat?

Nos, pontosan ezért gyűjtöttük neked össze 2016 legjobb 15 ingyenes mobil applikációját.

android-apps.jpg

1.Weather

A Weather, ahogy a nevében is benne van, egy komplett időjárás jelentő applikáció. Remek design-al és számos funkcióval rendelkezik. Érdekes tényeket láthatunk benne a meteorológiáról.  Egy rendkívül attraktív design-al van ellátva és számos hasznos widget közül is választhatunk.

Letöltés itt

weather-1.jpg

2. Alto

Egy igazán remek kis email applikáció. Az Alto segítségével be tudsz lépni és használni tudod az összes email fiókodat a telefonodon. Kvázi egyesíti neked a különböző szolgáltatóknál lévő fiókokat is. Jelenleg POP3, IMAP, Outlook, iCloud és Exchange levelezést támogat, de biztosan bővülni fog ez a paletta, hiszen egy nagyon gyorsan terjedő programról beszélünk.

Letöltés itt

alto.png

3.AppLock

Az AppLock szintén egy ingyenes program, amely számos opcióval érkezett a Google Play áruházba. Ha fizetsz érte, megkaphatod a prémium funkciókat, hirdetések nélkül. Amennyiben nem fizetsz, akkor is használhatod ezeket a funkciókat, de látni fogod a különböző hirdetéseket. Az applikáció működése halálosan egyszerű. ( ebben is rejlik az ereje ) Egyetlen funkciót lát el: Segítségével jelszóval védhetsz le minden programot a telefonodon, elrejtve azt a kíváncsi szemek elől.

Letöltés itt

app-lock.jpg

4. Feedly

A Feedly egy azok közül az új appok közül, amiket mindenképpen ki kell próbálnod! Rss olvasóként funkcionál, tehát feliratkozhatsz vele annyi weboldalra, amennyire csak szeretnél, hogy folyamatosan értesülj a frissítésekről. A legjobb dolog az benne, hogy központosítani tudsz mindent, ami érdekel egy adott helyen és szuper egyszerű használni!

Letöltés itt

feedy.png

5. The Google Drive Suite

Ki ne ismerné a népszerű Google Drive-ot? Viszont mi az a Suite? A Suite tulajdonképpen minden olyan programot jelent, amelyet a Drive-ba csak integrálni lehet: Google Docs, Google Slides, Google Sheets, Google Photos és Google Keep. Természetesen ezeket főleg irodai használatra szokták letölteni, de könnyedén tudsz fotókat is tárolni 15GB- ig a drive-on. Érdekessége, hogy remekül optimalizált, kevesen tudják, hogy telefonon is könnyen és gyorsan használható ez az alkalmazás.

Letöltés itt

download-google-drive-suite-for-android-apk.jpg

6. Google Opinion Rewards

Erről az alkalmazásról biztosan kevesen hallottatok. Nem is csoda, hiszen a leginkább alul értékelt programok között van a Play áruházban. Pedig egy különösen izgalmas applikációról beszélünk! A rewards-ot telepítés után csak egyszer nyitod meg. Ezt követően napközben kérdéseket tesz fel neked véletlenszerű időpontokban és minden megválaszolt kérdést credit-tel jutalmaz, amit el tudsz költeni a Play store-ban! Semmi kalózkodás, ennek a programnak a segítségével hozzájuthatsz prémium programokhoz is teljesen ingyen. Arra mindenképpen figyelj, hogy a creditek egy év után lenullázódnak, tehát nem várhatsz az örökkévalóságig a költéssel!

Letöltés itt

maxresdefault.jpg

7. Groupon

Az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt kupon applikáció az android felhasználók között. Használata rendkívül egyszerű. Kiválasztod a kupont, amit fel szeretnél használni, majd megmutatod a telefonodon a boltban. Ezt követően meg is kapod az ígért kedvezményt az adott termékre. Nincs minden jelentéktelen apróságra kupon benne, de minden forint, amit megspórolsz az egy plusz forint, amit megkeresel!

Letöltés itt

groupon-app.jpg

8. Kodi

A Kodi egy olyan média központ, ahol zenéket, filmeket, fotókat tudsz tárolni és rendszerezni. Teljes képernyős, letisztult design jellemzi, ezért leginkább okos TV-k esetében ajánlott a használata és a nagyobb képernyőkön. Azokon viszont nem maradhat ki a repertoárból!

Letöltés itt

kodi-download-app-min.jpg

9. LastPass Password Manager

A LastPass egy kihagyhatatlan jelszó tároló. Minden jelszavadat, felhasználó nevedet, amelyet valaha használtál gondosan elrejti a mester jelszavad mögött. Bizonyára veletek is előfordult már, hogy a több tíz vagy húsz jelszó közül nem tudtátok pontosan mit, hol használtok. Ezzel a programmal ez nem lesz probléma többé.

Letöltés itt

lastpass-password-manager-01.jpg

10. MyFitnessPal

A MyFitnessPal az egyik legjobb elérhető egészség központú alkalmazás a piacon. Rendkívül széles skálán fedi le az egészséges életmód szempontjait. Kalória számláló adatbázisában több mint 5.000.000 különböző ételnek jut hely és tartalmaz recept importálást is, tehát létre tudod hozni a saját szakácskönyvedet!

Letöltés itt

573206a0787aee429baa15c8e1e06cff.png

11. Pocket

A Pocket egy kihagyhatatlan program azoknak, akik rendszeresen szörföznek az interneten. Lehetővé teszi linkek, képek és olyan tartalmak későbbi ( akár offline ) elérését, amelyekkel korábban már találkoztunk. Úgy kell elképzelni mint a böngészési előzményeket, csak egy sokkal átláthatóbb és jobb rendszerben, kifejezetten telefonra optimalizálva! Arról nem is beszélve, hogy a mobil internet nagy részét is meg tudod spórolni vele. Offline módban is tudsz böngészni bizonyos mennyiségű tartalmat a Pocket segítségével.

Letöltés itt

pocket-device-lineup1.jpg

12. SwiftKey Keyboard

Biztosak vagyunk benne, hogy ti is szerettétek volna már lecserélni az alapértelmezett billentyűzetet a telefonotokon. Most megtehetitek, hiszen a Swiftkey rendkívül széleskörű rendszerében, teljesen személyre tudjátok szabni a billentyűzet megjelenését. Még hő térképen is jelzi, hogy az adott billentyűzeten, mennyire pontosan koppintasz.

Letöltés itt

unnamed.png

13. Waze

Majdnem mindenkinek meg van a jól bevált GPS alkalmazása napjainkban. Mivel nyújthat többet a Wazze? Számos olyan funkciót tartalmaz, amely megkönnyíti az autózást: Jelzéseket ad le a dugókkal, forgalmi balesetekkel, traffipaxokkal kapcsolatosan, sőt még értesítőt is küldhetsz rajta a barátaidnak, hogy előre láthatóan mikor érkezel majd meg a célhelyszínre.

Letöltés itt

waze_cop_tracking_lead.jpg

14. Wunderlist

Wunderlist feltehetően, az egyik legjobb applikáció a teendőid rendszerezésére. Külön kategóriákba tudod sorolni a tevékenységeket ezzel is megkönnyítve, hogy jól szervezett programterved legyen. A legjobb, hogy minden feladat megosztható másokkal, így egy remek csoport kollaborációs rendszerként is használható, akár a munkahelyeden!

Letöltés itt

3_2x.jpg

15. Zedge

A Zedge egy olyan program, amely tárol különböző háttereket, csengőhangokat, értesítő hangokat és nagyjából mindent, amely a telefonoddal kapcsolatos. Meglepően nagy adatbázisa van, egyedül a böngészés közben feltűnő reklámok lehetnek idegesítőek. Mindazonáltal elég egyszerű a használata ahhoz, hogy ezeket ignorálni tudjuk.

Letöltés itt

download-zedge_-ringtones-wallpapers.png

Köszönjük, hogy elolvastad!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

24 komment

A 10 legjobb telefon 2016-ban!

2016. november 25. 09:57 - Phone Fanatics

Közeledünk az év végéhez és már kezd kirajzolódni a kép az okostelefonok horizontján. Túl a Samsung botrányon és az iPhone 7 bemutatásán, az utolsó befutónk a Google Pixel és a Pixel XL az idei évben. Lássuk, melyek azok a telefonok, amelyeket leginkább érdemes megfontolni, ha szeretnénk lecserélni a régit. Leginkább az ár-érték arány szempontjából vizsgáltuk meg nektek a piacot.

Lássuk a bűvös 10-est:

4db6e52e894ac94aaf46c2793b2dfd94-970-80.jpg

10. Motorola Moto Z Play

Egy igazán felhasználóbarát telefon

Súly: 165g |  OS: Android 6 | Képernyő méret:5.5-inch | Felbontás: 1080 x 1920 pixels | CPU: Snapdragon 625 | RAM: 3GB | Tárhely: 32GB + microSD | Akkumulátor: 3510mAh | Hátlapi kamera: 16MP | Előlapi kamera: 5MP

A Motorola egy nagyon jól kezelhető és a specifikációkhoz képest olcsó telefont alkotott a Zp Play-el. Lenyűgözően egyszerű használni és egy szimpla koppintással átalakítható a telefon kamerává és zenelejátszóvá, sőt projector-rá is. Kategóriáján belül szinte a legolcsóbb telefonnak számít. A processzor teljesítményen és a kamerakép minőségén lehetne javítani.

hedr.jpg

9. LG G5

A leginkább innovatív telefon,amit az idei évben láttunk.

Súly: 159g | OS: Android Marshmallow | Képernyőméret: 5.3-inch | Felbontás: 2560 x 1440  | RAM: 4GB | Tárhely: 32GB | Akkumulátor: 2800mAh | Hátoldali kamera: 16MP | Szelfi kamera: 8MP

Az LG ebben a modellben is a Huaweihez hasonlóan egy okos dupla kamerával van ellátva. Ami igazán érdekes a telefonban, hogy van lehetőség az akkumulátor cseréjére. Lássuk be, ez nem egy jellemző, viszont rendkívül hasznos funkció. A teljesítménye lenyűgöző, nem találtunk hibát benne, egyedül a megjelenése és a design lehet megkérdőjelezhető.

lg-g5-hivatalos-02.jpg8. OnePlus 3

A kínai zászlóshajó

Súly: 158g  | OS: Android Marshmallow | Képernyő méret: 5.5-inch | Felbontás: 1080 x 1920 | CPU: Snapdragon 820 | RAM:6GB | Tárhely: 64GB | Akkumulátor: 3000mAh | Hátlapi kamera: 16MP | Előlapi kamera:8MP

A gyártó egy igazán prémium irányba tett óriási lépést a OnePlus 3 okostelefonnal, ugyanakkor sikerült a konkurenciánál jelentősen alacsonyabb szinten tartani az árat. A designra nem lehet rossz szavunk, az AMOLED kijelző gyönyörű, az ujjlenyomat olvasó is gyorsan reagál és jól működik. Minden, aminek lennie kell benne van, egyedül a rendszer optimalizálás-ra lehetne panasz, de összességében egy remek telefonról beszélünk

maxresdefault.jpg7. HTC 10

Nem 10/10-es telefon, de kétségtelenül a messze a legjobb zenehallgatásra

Súly: 161g  | OS: Android Marshmallow | Képernyő: 5.2-inch | Felbontás: 1440 x 2560 | CPU: Snapdragon 820 | RAM:4GB | Tárhely: 32GB | Akkumlátor: 3000mAh | Hátlapi kamera: 12MP | Előlapi kamera: 5MP

A One M8 sikere után a cég ismét egy remek terméket dobott a piacra a HTC10 telefonnal. Egy rendkívül jó kamerával rendelkezik és jelentősen megnövelték az akkumulátor élettartamát is. Azonban a telefon különlegessége és egyben legnagyobb húzóereje is, a kiváló hangzás. Kifejezetten ajánljuk azoknak, akiknek fontos a minőségi audió és előszeretettel hallgatják telefonról a zenét.

1469477146_6671_htc_10_h.jpg6. Google pixel

Tökéletes telefon az Android kedvelőinek

Súly: 143g  | OS: Android 7.1 | Képernyőméret: 5-inch | Felbontás: 1080 x 1920 | CPU: Snapdragon 821 | RAM: 4GB | Tárhely: 32/128GB | Akkumlátor: 2770mAh | Hátlapi kamera: 12MP | Szelfikamera:8MP

Nem meglepő, hogy egy remek operációs rendszerrel ellátott készülékről beszélünk. Az android 7.1 a legújabb és legjobban kezelhető OS a piacon és természetesen ez bekerült a Google pixel-be is. A teljesítményre nincs panasz és a kamerája is az egyik legjobb. Az ár messze nem nevezhető alacsonynak, de ne felejtsük el, hogy egy prémium kategóriás telefonról beszélünk. Valószínűleg nem lesz az egyik leginkább attraktív design, ha vetélytársait szemügy vesszük, de ettől függetlenül ajánljuk a Google Pixelt.

527a0d37d60049cb525038b89b75326d.jpg5. Motorola Moto Z

Egy igazán vékony telefon

Súly: 136g  | OS: Android Marshmallow | Képernyőkép: 5.5-inch | Felbontás: 1440 x 2560 | CPU: Snapdragon 820 | RAM:4GB | Tárhely: 32/64GB | Akkumlátor: 2600mAh | Hátlapi kamera: 13MP | Szelfi kamera: 5MP

A Moto Z méltán veszi fel a versenyt a többi okostelefonnal a piacon. A snapdragon 820-as processzor jó szolgálatot tesz és a 4GB memória is bőségesen elegendő. Egy rendkívül gyors és fejlett telefonról beszélünk, amelyet talán teljesítményben és képességekben az LG G5 múlhat felül. Nagy csalódás viszont, hogy nincs benne 3,5 mm-es jack csatlakozó és az akkumulátor is gyenge a versenytársakhoz képest. ( különösen, hogy egy 5.5 –ös kijelzőt kell kiszolgálnia )

moto_z_mods_1474361946464.jpeg4. iPhone 7

 

Súly: 138g  | OS: iOS 10 | Screen size:4.7-inch | Felbontás: 750 x 1334 | CPU: Apple A10 Fusion | RAM: 2GB | Tárhely: 32/128/256GB |Akkumlátor: 1960mAh | Hátlapi kamera: 12MP | Előlapi kamera: 7MP

Bizony, dobogónk negyedik helyére került az iPhone 7. Az Android és az IOS két ellentáborától függetlenül igyekszünk szemügyre venni a telefont. Elődeihez képest különösebb design újdonsággal nem kecsegtet, noha egy kifejezetten várt konstrukcióról beszélünk. Természetesen egy nagyon jó telefon, a teljesítménye kiemelkedő és a kamera képei is gyönyörűek. Mindazonáltal nem adja meg az indokot rá, hogy a korábbi 6S modellről 7-re váltsunk. Alapvetően egy remek termékről beszélünk, de ezt meg is szokhattuk az Apple-től. Amit hiányoltunk belőle az innováció és ahogy korábban említettük nincs konkrét okunk, hogy miért is kellene a korábbi 6s model helyett ezt a készüléket megvásárolnunk, ezért került a 4. helyre.

mg_7383.jpg3. iPhone 7 Plus

Az eddig valaha született legjobb iPhone

Súly: 188g  | OS: iOS 10 | Képernyőkép:5.5-inch | Felbontás: 1080 x 1920 | CPU: A10 Fusion | RAM: 3GB | Tárhely:32/128/256GB | Akkumlátor: 2900mAh | Hátlapi kamera: 12MP+12MP | Előlapi kamera: 7MP

Az iPhone-ok királya öltött testet ebben a készülékben. A bődületes gyors, erős hardware, a vízálló borítás és a lenyűgöző hátlapu duplakamera teszi különlegessé. A kamera egy óriási újítás volt az Apple részéről. A Jack-et jelen helyzetben is hanyagolnunk kell, de ennek ellenére egy kivételesen jó telefonról beszélünk.

apple-iphone-7-plus-review-ti.jpg

2. Samsung Galaxy S7

Súly: 152g  | OS: Android Marshmallow | Képernyő: 5.1-inch | Felbontás: 1440 x 2560 | CPU: Exynos 8890 | RAM:4GB | Tárhely: 32GB/64GB | Akkumlátor:  3000mAh | Hátlapi kamera: 12MP | Szelfikamera: 5MP

 

Dobogónk második helyezettje teljesen úgy néz ki mint a korábbi S6-os model..De vedd a kezedbe és meg fogod látni, hogy fényévnyi különbség van a két készülék között. Elsőre sokkal kellemesebb a telefon fogása, újra beköszönt a micro sd foglalat ( boldogan üdvözöljük újra ) és a kamerája egyszerűen briliáns. Kisebb megapixel, mint a korábbi modelnél de lényegesen megnövelték a minőséget. ( tudjuk, hogy már régóta nem a megapixelek száma a meghatározó )

androidpit-samsung-galaxy-s7-4.jpg

1. Samsung Galaxy S7 Edge

A legjobb telefon a világon! A művészet megtestesülése.

Súly: 157g  | OS: Android Marshmallow | Képernyő méret: 5.5-inch | Felbontás: 1440 x 2560 | CPU: Exynos 8890 | RAM:4GB | Tárhely: 32GB/64GB | Battery: 3600mAh | Hátlapi kamera: 12MP | Előlapi kamera: 5MP

Előző évben az S6 edge, lássuk be nem nyújtott szignifikáns különbséget a sima S6-hoz képest. A kijelzőn kívül, semmilyen egyéb differenciát nem lehetett felfedezni. Az S7 edge viszont merőben más lett. Az S7 minden tulajdonságát örökölte egy sokkal szebb ( ha lehet fokozni ) kameraképpen és egy bőven megemelt akkumulátor kapacitással. Az egyetlen negatívuma a magas ára, de szerintünk messze a legjobb választás a piacon, annak, aki megteheti.:)

androidpit-samsung-galaxy-s7-edge-13-w782.jpg

Köszönjük, hogy elolvastad!

Ha tetszett a cikk, lájkolj minket Facebook-on.

Rólunk

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása